lipcsei istván (lipi)

"Illúzió, hogy a képek fényképezőgéppel készülnek... szemmel, szívvel és fejjel készültek"

1971-es születésem ellenére csak az ezredfordulón kezdtem el a fotózással foglalkozni. 2002 óta veszek részt a Kép-Szín-Tér eseményein, 2004-ben társalapítója voltam az egyesületnek; az addig baráti társaság jogi személlyé alakulása felett az egyesület első elnökeként bábáskodtam.

A fotózás kisebb-nagyobb fortélyait elsősorban Dallos István tanításai, mentorálása és autodidakta módon sajátítottam el, de több fotóstársam munkája, gondolatvilága is hatással volt rám az évek során.
Kezdetben főleg az emberábrázolás érdekelt (portré és akt), később ezzel felhagyva minden más is lencsevégre került.

Főleg a fekete-fehér és az alternatív, esetenként archaikus, analóg fotó technika érdekel, de a digitális eszközöktől sem idegenkedem.
Időnként nagyformátumú kamerák barkácsolásával is foglalkozom.

Tagja vagyok az A2 analóg alkotó csoportnak is.

Egyéni kiállításaim

Közös kiállításaim

Az egyesület legtöbb csoportos bemutatkozásán képviseltettem magam, így nem csak Tatabányán, de pl. Győrött, Tatán, Bendzin-ben, Léván, Nyitrán is szerepeltek fotóim a kiállítottak között.
A hagyományos, a nyári fotótáborok alkotásait bemutató tárlatokon és a felsoroltakon kívül (számomra) külön említésre érdemes a 2008-ban Cinema Paradiso címmel rendezett kiállítás, mely a Turul Mozi utolsó vetítése apropóján örökítette meg a mára már nem létező intézményt az utókor számára.

Pályázati eredmények

(bezsűrizett képek)