tóth béla

„A fénykép csak akkor készül el igazán, amikor valaki ránéz és olyan kapcsolat alakul ki, melyben a művet saját történetéhez tudja fűzni.”

2000 után kezdtem el ismerőseim hatására „komolyabban” foglalkozni fotográfiával.
A Kép-Szín-Tér Egyesület életében megalakulása óta részt veszek.
Budapesti éveim alatt több művészeti egyesületnek voltam tagja.

A fotózás számomra a belső lelki állapot és a külső hatások találkozásának az adott pillanatban történő leképeződése.
A külvilág valóságának objektíven keresztül történő szubjektív átértelmezése.

Eddig 10 önálló és kb. 30 csoportos kiállításon vettem részt fotóimmal.

Közös kiállításaim